21. nap, péntek

Ikarusz 250 tip-top

Igazán nem szeretném összecsapni a végét, de ez a hazafelé út már nem olyan izgi. Két említésre méltó esemény történt, az egyik, hogy megálltunk Isztambul után egy kamionos parkolóban, hogy megszabaduljunk az útközben megivott folyadék többlettől. Igen ám, de a nyilvános vécét fegyveresek vették körül. Az történt ugyanis, hogy egy rabszállító kocsi állt meg, hogy a fegyencek könnyítsenek magukon és ilyenkor civilnek nem ajánlatos ott lábatlankodni. Ugyanebben a parkolóban láttunk még imasátrat úton lévőknek és egy autentikus török kifőzdét. Nem olyan puccos benzinkutas fajtát, de azért tiszta és igazán guszta ételekkel. Maradék lyránkat kebapra és levesre váltottuk.
A másik aktion hol máshol, mint a határon volt. Szerencsésen abszolváltuk a török kiléptetést, ismét nem esett szó a 140 lyrás gyorshajtási birságról, én meg nem erőltettem ezt a témát, van szegény hivatalnokoknak épp elég munkája. Irány a bulgár ellenőrzés, ami ugye már az Unió, tehát mintha hazaérkeznék, itt már mi baj lehet. Talán csak annyi, hogy drogfutárnak néztek. A nagyon kedves, antipatikus finánc kérdezett valamit bolgárul én meg mondtam neki, hogy nem, bár azt sem tudom mi volt a kérdés. Lényeg, ha a bulgár határon kérdeznek tőled valamit, inkább mondd, hogy igen, mert én nagyon megszívtam. Félreállítottak egy garázsba és teljesen kipakoltatták velem a teherautót, aztán a fickó bevilágított minden résbe (az autóéba) és egy csavarhúzó nyelével kopogtatni kezdte a karosszériát. Na ezt is megéltem, még az átkosban, amikor már majdnem kereskedelmi mennyiségben hoztam be a Fischer videót Nickeldorfnál, sem keményítettek be ennyire, igaz akkor értettem, hogy mit kérdeznek.

Plovdiv nem csak egy cigaretta volt a hatvanas években, hanem a bulgár város neve is, ahol gyártották. Itt szálltunk meg utoljára, ez kb. félúton van Ankara és Budapest között. Lefekvés előtt még betértünk egy külvárosi étterembe egy igazi sopszka salátára és egy hideg sörre, na meg egy kis rablóhúsra, hogy jobban csússzon az a sör. Nagyon jól főztek és az árak kifejezetten kedvezőek. Elgondolkoztam azon, hogy talán meg lehetne látogatni a jó öreg Napos-partot így húsz-harminc év után. A világútlevél bevezetése után a magyarok teljesen elhanyagolták a bulgár tengerpartot, de mostanra már az is kikupálódott, és azért nem mindegy, mennyiért mérik a sört a nagy melegben.