8. nap, szombat

Ha én ezt a klubban elmesélem…

Elérkeztünk a grúz-azeri határhoz, ami egy folyó két partján helyezkedik el. A grúz nem sokat vacakol, bepecsétel az útlevélbe és már mehetünk is tovább. A hídon csak néhány személyautó várakozik, de a sor nem halad. Kiszállok és előre sétálok, felderíteni a terepet. Olyan kép fogad, amit talán a Rambo háromban láttam egy afgán ellenőrzőponton. Géppisztolyos katona egy zöldre festett vascső sorompónál, egyszerre csak egy autót enged be a határállomásra, ahol egy autószerelő akna fölé kell állni és egy csomó egyenruhás kezdi meg az átvizsgálást. A gyalogosokat egy külön kapun engedik be, vagy nem. Egy csupa arany fogú asszonyság pörlekedik valami tiszttel, hogy miért nem engedik már be. A vita kezd eldurvulni, újabb katonák jönnek oda, de a nő ettől csak idegesebb lesz és elkezd lökdösődni. Mulatságos lenne a jelenet, ha nem lennének fegyverek a vállakon. Amerikában már biztos kapott volna egy elektrosokkolót, de itt nem lehet tudni mi lesz a végkifejlet. Közben megindul a sor, visszaszaladok, mert ha nem nyomulok azonnal előre, simán kikerülnek, sőt így is van, hogy komálósok beelőznek a szembe jövő sávban. Másfélóra araszolás után egyszer csak rajta állunk az aknán. A rendszámot látva összeszaladt az egész szolgálat. Terepruhás határőrök, szürke egyenruhás fináncok, bőrdzsekis titkosrendőrök és az orosz tiszti egyenruhára kísértetiesen hasonlító tányérsapkás fejesek. Nem viccelek, legalább tíz ember őgyelgett a kocsi körül, de nem voltak ellenségesek, sőt egy fiatalabb tiszt még beszélt is egy kicsit angolul, ami jól jött, mert aztán jöttek a problémák. Kiderült ugyanis, hogy ha nem az én nevemen van a forgalmi, akkor maximum tranzit engedélyt kapok csak, ami három nap. Ott egye meg a fene, gondoltam. Igaz, hogy egy kisebb vagyonba van az azeri vízum, de végül is elég nekem az a három nap is, bólintok, hogy rendben. Félreállítanak és hosszú percekig nem történik semmi, majd megjelenik a barátunk és közli, hogy gond van. Mivel Grúziából lépek be és Grúzia felé hagyom el az országot, az nem minősül tranzitnak. Mert ha mondjuk Oroszország vagy Irán felé mennék tovább, akkor nincs semmi gond. Kezd felmenni az agyamba a vér, kell lenni valami más megoldásnak is. A másik megoldás, mondja a fickó, hogy letétbe teszek egy összeget a vámon, amit kilépéskor visszakapok. Jó mondom, akkor legyen ez. Erre ő, hogy akkor fognom kell egy taxit, mert a letétet a legközelebbi városban székelő parancsnokságon tudom befizetni. Ez szép. Hol az a taxi? Ki fog ott tudni angolul és egyáltalán mennyi az a letét. 8000 $! Mennyiiii? Vérnyomásom közelíti a 180-at. Elkezdem ingerültebben magyarázni, hogy Budapesten az azeri nagykövetségen bemutattam az autóm papírjait és ott egy szó nem volt ilyen szabályról. Átjöttem már négy országon, senki nem témázott ezen. Egy sajnálkozó tekintet volt a válasz. Ilyen könnyen nem adom fel. Mi lenne, ha bérelnék egy autót és azzal mennék be? Sajnos csak Bakuban lehet bérelni, ami 400 km innen. Jó akkor mi a helyzet a busszal? Tömegközlekedés az csak van? Bepakolunk két bőröndbe, aztán majd lesz valahogy. Az összes szállásunk ki van fizetve, meg amúgy is. Nem azért szenvedtem annyit a papírokkal, hogy most dolgavégezetlenül távozzak. Idegesen járkáltam fel-alá, de végül feladtam. Akkor add vissza a papírjaimat és le van ejtve Azerbajdzsán, majd elköltöm a pénzemet Örményországban. (Háttér info: kegyetlenül utálják egymást, de erről majd később) A srác tényleg nagyon sajnálta a dolgot, de hát a szabály az szabály, meg a zsírfejű főnöke is megmondta. Elindult, hogy visszahozza az útlevelünket, amikor beugrott valami. Utána eredtem és közöltem vele, hogy meggondoltam magam, átmegyünk Iránba, adhatja a tranzit pecsétjét. Na és az Iráni vízum? Azzal ne törődjön, majd megkérem Bakuban.

Három óra várakozás és hadakozás után bent vagyunk Azerbajdzsánban és gurulunk Teherán felé. Aztán lehet, hogy útközben történik majd valami és vissza kell fordulnunk. ;)

Ja, még egy kis bájos adalék. Kérdezem emberünket, hogy lehet pénzt váltani, mert ahogy átpislogok a túloldalra, ott csak pusztát látok. Hát itt, jön a válasz. Itt hol? Adjam oda neki a dollárt és ő majd átváltja. Oké, kezébe nyomtam két zöldhasút. Látom, hogy odaadja a hájfejnek, aki kisvártatva visszatér egy csomó Manattal. Persze, hogy kedvezőtlen árfolyamon váltott, de legalább volt egy kis helyi pénzem, amivel rögtön beálltam tankolni. Még ilyen ráta mellett is csak 125 forintba került egy liter gázolaj. (Százhuszonöt, nem elírás.)
Az első benyomás nagyon fontos egy országról. Nekünk a viszontagságok ellenére kedvező volt. A szocializmusból visszamaradt bürokráciát leszámítva pozitív volt a kép. Az emberek egyáltalán nem mogorvák, a táj csodálatos, a földek megművelve. Első pillanattól látszik, hogy itt több a pénz, mint a nyugati szomszédban. Bár a Zsigulik itt is uralják az utca képét, de ahogy haladunk a főváros felé, egyre több a Merci.
Zaqatalában lefényképeztünk egy 700 éves platánfát, Balakában bementünk egy mecsetbe és meglátogattuk Sekit, az 1000 éves várost, a selyemút egyik központját, amikor elkezdtem számolni és rájöttem, hogy a határincidensünk miatt elvesztegetett három óránk miatt a többi felírt helységbe már nem tudunk elmenni, így is sötétben érkezünk Bakuba. Azért még a kán palotáját megnéztük, mert az itt a fő látványosság. 2x2 manatért (1000 Ft.) még egy angol idegenvezetést is kaptunk. A fickónak betanult szövege lehetett, mert nem szerette, amikor közbe kérdeztem. Annyit sikerült megtudnom, hogy a gyönyörűen farakott XV. századi épületben azért nincsenek bútorok, mert azok már a szentpétervári múzeumban vannak.

Sajnos az ingyenes Azerbajdzsán GPS térképem, meglehetősen provizórikus, majdhogynem használhatatlan, csak iránytűnek jó. A papír térképünk pedig olyan nagy léptékű, hogy akár a forgatható földgömböt is elhozhattuk volna. A lényeg, hogy hittünk a kirakott Baku tábláknak, vesztünkre. Sikerült egy nagyon rossz minőségű mellékútra tévednünk, ráadásul elkezdett esni. Éppen csak annyira, hogy a szélvédőnk folyamatosan saras legyen a korom sötétben. Nem szaporítom a szót, éjjel egyre érkeztünk Bakuba. Annyit már most látni, hogy marha nagy város, és éjjel is rengeteg autó megy az utcán.